Dr. Baranyai László, fényképes napló

  • Flickr
  • Twitter
  • Facebook
  • YouTube
  • Info

Magamól - Rövid bemutatkozás

 

Magamról - Rövid bemutatkozás

HU  

 

Sok tervem volt, hogy mi legyek ha nagy leszek. Általános iskolában mentőautósofőr akartam lenni. Ez egy szemet ért sérülés miatt nem sikerült, fizikailag alkalmatlan voltam a hivatásos jogosítványra. Művésznek is készültem, sokáig rajzoltam szakkörben és jártam művészeti táborba is. Végül nem lettem grafikus. Az informatika szakkör lenyűgözött, operátor képesítést is szereztem középiskolában. A Számalk angol nyelvű informatikus képzésére jelentkeztem, matematika-kémia szakos tanárnak az ELTE-re és élelmiszeripari mérnöknek a KÉE-re. Ez utóbbi sikerült, aminek szintén örültem, mert mindig közel állt hozzám. Szünidős kamaszként pár évet kenyérgyárban dolgoztam és nagyon tetszett. A mérnöki szakmai gyakorlatom is pékségben töltöttem. A GATE-n lettem mérnöktanár, a SZIE-n szereztem PhD fokozatot, dolgoztam a BCE-n (az egyetemi átalakulásnak köszönhetően) és jelenleg a MATE-n vagyok egyetemi tanár.

Fotózás

A fényképezés remek hobbi, megnyugtató. Az első időben CSI sorozatok stílusában sikerültek a képek, különösebb beállítás nélkül, mintha helyszínelő lennék. Később beletanultam a GIMP program használatába és a vágásba, képszerkesztésbe. Iskolai rendezvényeken, konferenciákon, baráti esküvőkön is fényképeztem. A nagy mennyiségű fénykép szerkesztése közben kialakítottam a saját munkafolyamataimat, amiben nagy segítség számomra a darktable program. Pár éve fakultáció keretében a vállalkozó diákokat is tanítom, illetve fotós foglalkozásokat szervezünk Bodor-Pesti Péter kollégámmal. Két alkalommal a diákok fotós pályázatának zsűrije is lehettem.

Darktable program képernyőképe

A mai ketyerék csodákra képesek, de még mindig a fotós készíti a képet. A technika persze fontos, hogy el is készüljön a megálmodott fénykép. Elsősorban egy Nikon D5500 készüléket használok, jellemzően nagy fényerejű objektívekkel, ugyanis nem mindenhol lehet vakuzni.

Sport és szabadidő

Szeretek sportolni. Általános iskolában beiratkoztam a MHSZ lövész klubba. Középiskolában röplabdáztam és a BKV Előre színeiben léptünk fel ifjúsági versenyeken. Lelkesek voltunk. Testvéremet követve sok éve az íjászat is megfogott. Nem igazán hasizom fejlesztő, de a sok séta a friss levegőn megéri. Ráadásul nem technikai sport, ahol inkább a pénztárca számít. A közelmúltban felfedeztem a szabadtéri fitness parkokat és ott kezdtem el gyakorolni. Nagyon tetszik és saját ütemben fejlődhet mindenki, attól függően, hogy mennyi időt szán rá.

Szabadtéri fitness felnőtteknek

Egyébként pedig szeretek túrázni, erdőben, dombokon, hegyeken. Ezt a fényképeken is lehet majd látni. Régebben (2007-2009) minden hétvégén erdőket jártam. Nagyon tetszett és tetszik az erdős dombos vidék.

Szoftverek és programozás

Az egyetemi évek alatt váltottam Pascal nyelvről a C++ programozásra. Elsősorban C++ Builder környezetben fejlesztek windows programokat. Eddigi fő publikus munkáim:

Honlapokat és web alkalmazásokat is készítettem PHP és JS nyelveken. Büszkén mondhatom, hogy a Mindentudás Egyeteme első verziójának részére is végeztem fejlesztést, valamint később szakértést.

Rövid ismerkedés után lelkes Linux felhasználó lettem 1997-ben. Egészen sokáig asztali gépen és laptopon is Linux operációs rendszert használtam (sorrendben: Mandrake, UHU-Linux, openSUSE, Debian). Ma már csak szerveren futtatok Debian Linux-ot.

Munka és karrier

Ha bővebben érdekli a munkám és eddigi karrierem, nézze meg a profilomat az egyik szakmai oldalon:

 

About - Short introduction

EN  

 

I had many plans about what to do as an adult. In primary school, I planned to work as an ambulance driver. This idea failed due to an accident and injury on my eyes. I could not get professional driving license. I also planned to be an artist, was drawing in art groups and wisited art summer camps. Finally I am not a graphic designer. I was amazed by informaics and obtained computer operator qualification in high school. I did submit my higher education application to Számalk IT training, to ELTE university mathematics-chemistry teacher training and KÉE university food engineer training programme. This latter one was successful, and I enjoyed since this was also close to me. I spent few summer holiday weeks in bakery factory as teenager and loved it very much. During my engineer training I also spent trainee period in bakery. I got engineer-teacher qualification at GATE university, obtained PhD at Szent István University, was working at Corvinus University of Budapest (because of the reorganization of higher education) and presently I am professor at MATE (Hungarian University of Agriculture and Life Sciences) university.

Photography

Making pictures is great hobby and relaxing. My first pictures were made in CSI series style, exactly as things look like in real life. Later practiced to use GIMP software to crop, edit images. I made photos on school events, conferences, friends' weddings. During processing the large amount of pictures, I made my workflow with the help of darktable software. Together with my colleague Péter Bodor-Pesti, we started to teach volunteer students, or can say more accurately, supervised our common photo sessions. I was nominated already twice to judge photos in students' contest.

Darktable software screenshot

Today's fancy gadgets can make wonderful things, but still photographer makes the picture. Of course, the hardware is important to support one making the desired shot. Primarily I use a Nikon D5500 camera with wide aperture lenses. Some places are not suitable for flash.

Sport and free time

I like sports. I joined the MHSZ target shooting club in elementary school. I was member of volleyball team in high school and we represented BKV Előre club in youth championship. We were enthusiastic. I followed my brother into the world of archery long ago. It is not a heavy fitness activity but long walks on fresh air worth the time. Additionally, it is not a technical sport depending on your budget. Recently I discovered street workout opportunity nearby and started practicing. Love it and one can develop proportionally to the efforts.

Street workout for adults

On the other hand, I like hiking, in forest, among hills and mountains. You will see it on the photos as well. Ealier (2007-2009) I was walking in forest every weekend. I liked and like very much woody hilly landscape.

Software and programming

During my university studies I moved from Pascal to C++ development. Mainly devlop with C++ Builder IDE for windows. My major public software projects:

I made websites and web applications using PHP and JS. I am proud that worked for the first session of Mindentudás Egyeteme open university project, and later was invited expert.

After short introduction I became Linux user in 1997. I used Linux OS very long on both desktop and laptop (distributions: Mandrake, UHU-Linux, openSUSE, Debian). Nowadays I use Debian Linux on server machines.

Work and career

If you are interested in my job and career, please visit one of the profiles at professional sites: